kutatás és oktatásfejlesztés
Eredményességvizsgálatok
A lelkigondozó továbbképzés követéses eredményességvizsgálata (2005-)
A kutatást vezeti: Török Gábor
A kutatás további résztvevői: Asztalos Bernadett, Bartik-Vári Andrea,
† Csáky-Pallavicini Roger, Földvári Mónika, Ittzés András, Midling Andrea,
Szabó Tünde, Tomcsányi Teodóra
A 2002-ben indult lelkigondozói képzésünk célja a hitéleti végzettségű szakemberek szemléletének formálása, valamint az, hogy a képzés során elsajátított ismeretek beépüljenek a lelkigondozó személyiségébe, illetve használható tudássá integrálódjanak a gyakorlatban. Alaptézisünk, hogy a lelkigondozók társadalomtudományi és bölcsészettudományi ismereteik bővülésével - a saját szakmai lehetőségeik keretein belül - hatékonyabban és szakszerűbben képesek kísérni egy velük kapcsolatban álló klienst vagy csoportot.
A képzés eredményességének vizsgálatára irányuló kutatás 2005 tavaszától zajlik egy komplett longitudinális felmérés formájában. Egy esetleíráshoz kapcsolódó, a lelkigondozói segítő kapcsolat lehetséges hibáit és erényeit vizsgáló kérdőív mellett a tanulási stílusra és a hallgatók személyiségjegyeire vonatkozó kérdőívet is kitöltettünk a hallgatókkal. Folyamatosan vizsgáljuk a képzés hatásaként bekövetkezett szakmai fejlődést és lelkigondozói attitűdváltozást.
Longitudinális vizsgálat a mentálhigiénés képzés eredményességének
mérésére (2005-2010)
A kutatást vezeti: Ittzés András
A kutatás további résztvevői: Bartik-Vári Andrea, Calin Márta,
Csáky-Pallavicini Roger, Földvári Mónika, Midling Andrea, Szabó Tünde,
Tomcsányi Teodóra, Török Szabolcs
A korábbi eredményességvizsgálataink során már használt tesztek (autoritás, coping, érzelemgyakoriság) mellé kidolgoztunk egy új vizsgálati eszközt a mentálhigiénés szemlélet beépülésének mérésére. Egy krízisben levő személy esettörténetéhez négyféle szakterületre (pedagógia, szociális, egészségügy és hitélet) állítottunk össze segítő beszélgetéseket, hogy a különböző területekről érkezett hallgatóink saját szakmájukhoz közeli mintaeseteket kaphassanak. A segítő beszélgetésekhez úgy tettünk fel kérdéseket, hogy mérni tudjuk a mentálhigiénés kapcsolattal való bánni tudást és a rendszerszemléletben való gondolkodást a képzés elején és végén.
Publikáció:
Ittzés A., Tomcsányi T., Szabó T, Midling A., Török P.: Recent Findings in the Effectiveness Testing of an Interdisciplinary Training Program in Mental Health Promotion. Community Mental Health Journal (accepted for publication; http://www.ncbi.nlm.nih.gov/pubmed/21153881)
Longitudinális vizsgálat a mentálhigiénés képzés eredményességének mérésére
(2002-2005)
A kutatás vezetője: Ittzés András
A kutatás további résztvevői: Asztalos Bernadett, Csáky-Pallavicini
Roger, Calin Márta, Földvári Mónika, Mesterházy Andrea, Midling
Andrea, Szabó Tünde, Tomcsányi Teodóra, Török Szabolcs,
Vári Andrea
A képzés eredményességének mérésére longitudinális vizsgálatot végeztünk a beiratkozástól a képzés befejezéséig, kérdőíves felméréssel, esszéíratással, munkanapló-íratással és interjúkészítés formájában. A követéses vizsgálattal mérni kívántuk a mentálhigiénés hallgatók egyéni attitűdjeinek és készségeinek változását a képzés alatt.
A képzés megkezdésekor, majd a harmadik év végén, a képzés befejezésekor vettük fel a kérdőíveket. A felmérés alkalmával saját, illetve másoktól átvett kérdőíveket kérdeztünk le. Az érzelemgyakoriság (LES), szégyen-bűntudat (LEGSS), harag (STAXI), szorongás (STAI), depresszió (BDI) kérdőív mellett a kutatócsoport által összeállított autoritás-kérdőívet és Oláh Attila coping stratégiákat felmérő 1997-es pszichológiai immunrendszer (PIK) kérdőívét használtuk.
Az esetleíráshoz kapcsolódó esszé íratása a hallgatók interdiszciplináris együttműködés iránti nyitottságát, az adott esetben illetékes hivatásokkal kapcsolatos információk ismeretét vizsgálta. Az esszéíratás célja a válaszadók gondolkodásában, tapasztalataiban meglevő tendenciák megállapítása és a szakmák, szakterületek közötti kommunikáció, kooperációs készség mérése volt. A feldolgozás módszere, mint korábbi vizsgálatunknál is, a tartalomelemzés.
Publikációk:
Ittzés A., Ehmann B., Szabó T.: A tartalomelemzés alkalmazási lehetőségei
a mentálhigiénés szemlélet összetevőinek feltárásában. Mentálhigiéné
és Pszichoszomatika 5 (2004) 3, 227-243.
Ittzés A., Szabó T., Vári A., Török Sz., Tomcsányi T.: A mentálhigiénés
szemlélet fejlődése. A Semmelweis Egyetemen folyó mentálhigiénés
szakirányú továbbképzés hatékonyságvizsgálatáról. Iskolakultúra
16 (2006) 10, 98-110.
A tevékenységkísérő stúdium hatékonyságvizsgálata tartalomelemzési
módszerekkel (2001-2002)
A kutatás vezetője: Tomcsányi Teodóra
A kutatás további résztvevői: Csáky-Pallavicini Roger, Ehmann Bea,
Ittzés András, Mesterházy Andrea, Szabó Tünde, Tóth Olga, Török
Szabolcs, Vári Andrea
A mentálhigiénés képzésen szerzett tudásanyag integrálásának fontos része a tevékenységkísérő csoport. E stúdium feladata az, hogy kiscsoportban történjen meg a hallgatók szakmai munkájának átfogó bemutatása, különös tekintettel a nehézségekre és a sikerrel való bánásmódra. A hallgatók vegyes összetételéből következően ezeken a kiscsoportos foglalkozásokon is többféle szakma képviselteti magát. A tevékenységkísérő stúdium lehetővé teszi, hogy a résztvevők megismerjék egymás tevékenységét, újszerű módon kapjanak képet egymás szakterületeiről, és különböző foglalkozású szakemberek kérdéseinek tükrében gondolják át saját munkájukat.
Vizsgálatunk tárgyává két hivatáscsoportot, a pedagógust és a lelkészt választottuk. Azt vizsgáltuk, hogyan észlelik a hallgatók önmagukat, hogyan észlelik mások őket, valamint változik-e a képzés alatt a magukról és a másik professzió képviselőiről alkotott képük. A kutatásban esszét írattunk a végzős és a felvett hallgatókkal, "Miért szeretem, miért utálom a pedagógust?", illetve "Miért szeretem, miért utálom a lelkészt?" címmel. A válaszokat a tartalomelemzés módszerével elemeztük.
Publikációk:
Tomcsányi T., Török Sz., Ittzés A., Mesterházy A., Calin M.,
Csáky-Pallavicini R.: A mentálhigiénés képzés hiedelmeket leépítő
és kapcsolatteremtő hatásának kutatása. In: Népegészségügyi
Tudományos Társaság XI. Kongresszusa, 2002, Nyíregyháza, 23-24.
Tomcsányi T., Ittzés A., Ehmann B., Csáky-Pallavicini R., Szabó T.,
Török Sz.: A tevékenység-kísérő stúdium működési
elvei és hatékonyságvizsgálata. In: Tomcsányi T.: Mentálhigiénés
képzés a Semmelweis Egyetemen. Egy sokoldalú, tudományközi program
elmélete, gyakorlata és eredményessége. Animula Kiadó,
Budapest, 2002, 101-116.
Tomcsányi T., Ittzés A., Ehmann B., Csáky-Pallavicini R., Szabó, T.,
Török Sz.: Die Prinzipien des berufsbegleitenden Seminars
und die empirische Untersuchung seiner Effektivität. In: Tomcsányi,
T.: Gesellschaft und seelische Gesundheit.
Mentalhygiene in Theorie, Forschung, Praxis und Ausbildung. Lambertus
Verlag, Freiburg, 2003, 115-133.
A mentálhigiénés képzés eredményességvizsgálata (1998-2002)
A kutatás vezetője: Tomcsányi Teodóra
A kutatás további résztvevői: Csáky-Pallavicini Roger, Farkas Magdolna,
Ittzés Gábor, Juhászné Bucsek Mária, valamint Herbert Feser
A mentálhigiénés szemlélet és mentálhigiénés segítő kapcsolat elsajátítására szolgáló képzés megújításán az 1987-es indulás óta folyamatosan dolgoztak az oktatásban részt vevő munkatársak. Tomcsányi Teodóra 1990-es évek közepén készült kandidátusi disszertációjának is témája volt a mentálhigiénés képzés eredményességvizsgálata. A szemléletátadás hatékonyságának felmérésére olyan programot kellett kidolgozni, amely az egész képzés szellemiségéhez illeszkedő metodikát követ. A méréseknek nemcsak az ismeretgyarapodást, hanem a szemléletváltozást is tükrözniük kell.
A kutatási program célja a nehezen megfogható attitűdök és készségek nevesítése, illetve mérési lehetőségének kidolgozása volt, továbbá mintanyújtás az interdiszciplináris szemléletformáló képzés követéses vizsgálatára és olyan képzési program továbbfejlesztése a humán segítő réteg részére, amely bizonyítottan építő, fejlesztő hatású a nagy terheket hordozó segítő foglalkozásúak kritikus pontjain.
Publikációk:
Tomcsányi T., Csáky-Pallavicini R., Feser, H., Juhászné Bucsek M.: A
mentálhigiénés képzés eredményességvizsgálata. In: Tomcsányi T., Grezsa
F., Jelenits I. (szerk.): Tanakodó. A mentálhigiéné
elmélete, a mentálhigiénés képzés, mentálhigiéné az emberek szolgálatában.
Magyar Testnevelési Egyetem - Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány - HÍD
Alapítvány, Budapest, 1999, 123-146.
Tomcsányi T., Csáky-Pallavicini R., Feser H.: A mentálhigiénés képzés
eredményességvizsgálata. Pszichoterápia
9 (2000) 12, 445-455.
Tomcsányi, T., Csáky-Pallavicini, R., Bucholczné Szombathy, M., Mesterházy,
A.: Interdisziplinäre Ausbildung zum Schutz
der seelischen Gesundheit (Mentalhygiene) im "postkommunistischen" Ungarn.
In: Archiv für Wissenschaft und Praxis der Sozialen Arbeit. Heft
1/2001. 105-122.