kutatás és oktatásfejlesztés
Kutatások
Falukutatás (2009-)
A kutatás vezetője: Nagy Endre
A kutatás további résztvevői: Béres Orsolya, Ládonyi Zsuzsanna, Pilinszki
Attila, Szabó Tünde, Török Péter
A falukutatás mintegy száz évre tekinthet vissza Magyarországon, különösen a
két világháború között volt elterjedt. Olyan emberek nevéhez fűződik, mint Erdei
Ferenc, Kovács Imre, Szabó Zoltán, majd 1945 után Márkus István, Csák Gyula vagy
Csoóri Sándor. Az újabb falukutatási mozgalom a nyolcvanas években kezdődött el
a Népművelési Intézet szervezésében. 2009-től Nagy Endre professzor - aki az
elmúlt huszonöt évben mintegy két tucat faluban végzett ilyen jellegű
kutatásokat - a Mentálhigiéné Intézetben is elindította ezt a mozgalmat, és
vezetésével falukutató tábor szervezése indult, amin a hallgatóink is részt
vehettek.
A falukutató tábor három részből áll, felkészülésből, magából a falukutató
táborban végzett kutatásból, majd egy feldolgozó részből. A felkészülés a
vizsgálandó település háttér-információinak begyűjtését jelenti. Ez történeti,
statisztikai tájékozódás a faluról, és általános jellemzők szintjén politikai,
vallási életének feltérképezése. A második rész a kutatás, a tulajdonképpeni
terepmunka. Legelőször a településen hozzáférhető dokumentumok, jegyzőkönyvek,
lakónyilvántartások és egyéb hivatalos írásos anyagok dokumentumelemzése
történik Ezt a mintavételi technikák megválasztása, esetenként kombinálása, és
az interjúalanyok kiválasztása, végül az adatfelvétel interjús és kérdőíves
formája követi. Mindeközben a falukutató, mint résztvevő megfigyelő jelen van a
falu életében, kapcsolatot teremt, beszélget, szisztematikusan megfigyel és
elemez. A falukutató-tábornak feladata feltárni a vizsgált település
mentálhigiénés sajátosságait is.
Közösségkutatás (2008-)
A kutatás vezetője: Török Péter
A kutatás további résztvevői: Horváth-Szabó Katalin, Ittzés András, Ittzés
Gábor, Joób Máté, Kővári Magdolna, Nagy Endre, Pilinszki Attila, Szabó Tünde,
Tomcsányi Teodóra, Tomka Miklós, Török Szabolcs
A posztmodernizmus után megváltozott a közösségek szerepe, szerkezete, hatása
az egyéni életre. A társadalmi, közösségi létforma átalakult, ellenben az egyén
társas érzelmi szükségletei nem változtak, ugyanúgy szükség van a társak
közelségére, jelenlétére, szolidaritására és együttműködésére, mint valaha. A
közösség mint erőforrás, mint cél a társadalmi lét nélkülözhetetlen alapja,
ugyanakkor megvalósulási formái esetlegesek, helyenként kiforratlanok, a
megváltozott társadalmi viszonyokhoz részlegesen idomulók.
Kutatásunkban a közösségek vizsgálatát, a közösségek erőforrásainak szociológiai
és mentálhigiénés elemzését tűztük ki célul. A vizsgálat elsősorban
társadalomtudományi szemléletű, ugyanakkor multidiszciplináris, mert a
társadalom személyes, személyek közti, objektív és szerkezeti szempontjait,
összetevőit egyaránt hivatott tanulmányozni.
A spiritualitás vizsgálata segítő
foglalkozású diplomások és egyetemisták körében (2007-)
A kutatás vezetője: Tomcsányi Teodóra
A kutatás további résztvevői: Ittzés András, Martos Tamás, Midling Andrea,
Nagy János (ELTE), Semsey Gábor, Török Gábor, valamint
† Csáky-Pallavicini Roger, Horváth-Szabó Katalin, Kővári Magdolna, Szabó
Tünde
A Loyola College Maryland (USA) professzora, Ralph Piedmont dolgozta ki azt a spiritualitási és vallásos érzületi mérőskálát (ASPIRES), amellyel végzett vizsgálatai alapján a spiritualitást az ötfaktoros személyiségmodellhez illeszkedő hatodik személyiségfaktornak tekinti. A 2007 második félévében indult hároméves OTKA-kutatásunk (K 68019) elsődleges célja e mérőeszköz magyar adaptálása. Az ASPIRES-kérdőív validálása érdekében számos más magyar fejlesztésű, illetve már adaptált teszt egyidejű felvételére is sor került, és ezen adatok alapján a kutatás címében megjelölt csoportok spiritualitása kerül a további összehasonlító elemzések középpontjába.
A Spirituális Transzcendencia Skála (STS) rövidített magyar változata megtekinthető ITT
Publikációk:
Tomcsányi, T., Ittzés, A., Szabó, T., Török, G.,Török, P.: The Examination of
Spirituality as an Independent Dimension of Personality among Helping
Professionals. In: Congress of the International Association for the Psychology
of Religion, Vienna, 2009, 122.
Tomcsányi T., Martos T., Ittzés A., Horváth-Szabó K., Szabó T., Nagy J.:
Validation of the Spiritual Transcendence Scale in a Hungarian sample.
Psychometric properties and associations with personality and well-being.
International Journal for the Psychology of Religion (submitted)
Tomcsányi T., Ittzés A., Horváth-Szabó K., Martos T., Szabó T.: A spiritualitás
és a vallásosság kutatásának kulcskérdései és a Piedmont-féle Spiritualitási és
Vallási Érzület Mérőskála. Psychiatria Hungarica 25 (2010) 2, 110-120.
Tomcsányi T., Martos T., Ittzés A., Horváth-Szabó K., Szabó T., Nagy J.: A Spirituális Transzcendencia Skála hazai alkalmazása: elmélet, pszichometriai jellemzők, kutatási eredmények és rövidített változat. Pszichológia 31 (2011) 2, 165-192.
Az új vallási mozgalmak hazai helyzete (2006-2007)
A kutatás vezetője: Török Péter
Az új vallási mozgalmak nem elsősorban taglétszámuk nagysága, hanem sokkal inkább tudományos megfontolások miatt, médiabeli és adott esetben politikai szereplésük miatt fontosak. Rendszerezett, alapvető leíró adatok azonban csak elvétve állnak rendelkezésre róluk. A 2002-ben, még a Szegedi Egyetem Vallástudományi Tanszékén kezdődött kutatás az új és kisebb vallási entitások vezetőivel folytatott félstrukturált interjúkon keresztül szerzett alapvető leíró adatokat. A kutatás vezetője, Török Péter 2006 elején intézetünk munkatársa lett, és e kutatásra építve már itt készítette el habilitációs dolgozatát. Ez a mű, melynek anyagát a kutatás során nyert adatok rendszerezett, szakirodalmi háttérbe ágyazott ismertetése és elemzése alkotja, az intézetünkben szerkesztett Interdiszciplináris szakkönyvtár sorozat köteteként nyomtatásban is megjelent.
Publikáció:
Török Péter: És (a)mikor destruktívak?
Az új vallási mozgalmak szociológiája és hazai helyzete. Semmelweis
Egyetem Mentálhigiéné Intézet - Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest,
2007.
Spiritualitás, lelkigondozás (2005-)
A kutatás vezetője: Tomcsányi Teodóra
A kutatás további résztvevői: Bartik-Vári Andrea,
† Csáky-Pallavicini Roger, Földvári
Mónika, Harmatta János, Horváth-Szabó Katalin, Ittzés András, Kővári
Magdolna, Midling Andrea (2008-ig), Semsey Gábor, Szabó Tünde, Török
Gábor
A lelkigondozói munka során alapvető, de más segítő hivatásokban is fontos, hogy figyelembe vegyük a személyiség spirituális vonásait és kapcsolódásait. Ezért céljaink között szerepelt a spiritualitás fogalmának körüljárása mellett a spiritualitáshoz köthető lelkigondozói módszerek kidolgozása és fejlesztése, valamint a lelkigondozás mint segítő foglalkozás leírása, illetve más hivatásokhoz való viszonyának tisztázása.
A Spirituális Transzcendencia Skála (STS) rövidített magyar változata megtekinthető ITT
Publikációk:
Csáky-Pallavicini R., Ittzés A., Harmatta J., Egri L., Szabó T.,
Tomcsányi T.: Mentálhigiénés szemléletű emberszolgálat. A lelkigondozás
mint segítő hivatás. Pszichoterápia 17 (2008) 2, 90-99.
Tomcsányi T., Csáky-Pallavicini R., Harmatta J., Pilinszki A., Török G.:
Lelkigondozás és pszichoterápia. Pszichoterápia 17 (2008) 3, 170-177.
Tomcsányi T.: Antoine Vergote, a vallás pszichológiájának és empirikus,
pszichoanalitikus megközelítésének iskolateremtő alakja. Magyar
Pszichológiai Szemle 63 (2008) 4, 733-746.
Tomcsányi T., Kővári M., Horváth-Szabó K.: A lelkivezetés. A
pszichoterápián és a lelkigondozáson túl. Pszichoterápia 18 (2009) 2,
20-26.
Horváth-Szabó K., Harmatta J., Tomcsányi T.: Teisztikus és humanisztikus
spiritualitás. Pszichoterápia 18 (2009) 3, 173-179.
A mester-tanítvány viszony valláslélektani vizsgálata (2004-2008)
A kutatás vezetője: Midling Andrea
Midling Andrea korábban Szegeden megkezdett OTKA-kutatását (Valláslélektan, mint vallástudomány) 2004-ben már intézetünk munkatársaként, a lelkigondozói képzés oktatójaként zárta le. Munkája során a katolikus egyház keretében mélyinterjúk segítségével feltárt három magyarországi lelkivezetői gyakorlatot és stílust, majd a témát folytatva, a J. Bowlby nevéhez kapcsolódó kötődéselméletet alkalmazva a különböző felekezetek spirituális vezetőivel készített interjúkban a mester-tanítvány viszonyok autonóm, illetve függőségi jellegzetességeit vizsgálta.
Publikációk:
Midling A.: Autonómia a závislost vo vzt'ahoch majster - ziak. in:
Zostavil Miroslav Lojda (ed.): Nábozenská skupina ako potenciálny zdroj
závislosti, Bratislava, 2004, 49-57.
Midling A., Czigány L.: "Rede-Spuren." Untersuchung der Bindung von spirituellen Leitern in verschiedenen Religiösen Gemeinschaften. European Journal of Mental Health 3 (2008) 2, 171-199.
Krónikus gyermekkori betegségek mentálhigiénés szemléletű rehabilitációja
(2002-2006)
A kutatás vezetője: Török Szabolcs
A kutatás további résztvevői: Asztalos Bernadett, Csáky-Pallavicini Roger, Földvári Mónika, Ittzés András, Szabó Tünde, Tomcsányi Teodóra, Vári Andrea, valamint külső együttműködésben Károlyi Lilla, Kökönyei Gyöngyi, Páll Gabriella, Vitrai József
A célkitűzés a krónikus betegségek sajátosságainak mentálhigiénés szempontú felmérése és rehabilitációs lehetőségeinek vizsgálata. Kutatásaink során a krónikus gyermekkori betegségek előfordulási gyakoriságát és a rehabilitációs programok hatékonyságát vizsgáltuk, különös tekintettel a beteg gyermekeknek szervezett speciális nyári táborok eredményességére. A hatékonyságvizsgálati kutatásokban az önértékelés, a személyes hatékonyság és a szorongás vizsgálata állt a középpontban. Ennek eredményei képezték Török Szabolcs 2006-ban a Semmelweis Egyetemen sikerrel megvédett doktori (PhD) értekezésének alapját.
Publikációk:
Török Sz.: Diabétesz Bátor Tábor. Diabetes
(2002) 5, 24-25.
Török Sz., Tóth I. A.: Therapeutic recreation program. Introduction
of special summer camp program for children with cancer in Hungary.
In: The 15th International Congress on Sport
Sciences for Students. 2002.
Török Sz., Vitrai J., Nagy Cs., Rajcsányi Á., Milei K., Károlyi
L.: The epidemiology and rehabilitation possibilities of pediatric chronic
illnesses in Hungary. Introduction of the 'Camp of Courage' Program
In: Satellite of the Eight International Congress
of Behavioural Sciences. Budapest, 2004.
Török Sz., Páll G., Nagy Cs., Rajcsányi Á., Vitrai J.: Krónikus
belgyógyászati betegséggel élő gyermekek rehabilitációs igényének
epidemiológiai felmérése. Rehabilitáció
15 (2005) 1, 11-20.
Török Sz., Károlyi L., Milei K.: Terápiás rekreációs célú
rehabilitációs programok krónikus betegséggel élő gyermekek számára.
A magyarországi Bátor Tábor Program bemutatása. Rehabilitáció
16 (2006) 1, 25-30.
Török Sz., Kökönyei Gy., Károlyi L., Ittzés A.,
Tomcsányi T.: Outcome Effectiveness of Therapeutic Recreation Camping
Programme for Adolescents Living with Cancer and Diabetes. Journal
of Adolescent Health 39 (2006) 3, 445-447.
Török Sz., Kökönyei Gy., Károlyi L., Ittzés A., Tomcsányi T.: Rosszindulatú daganatos és cukorbetegséggel élő serdülők számára szervezett rehabilitációs célú nyáritábor-program bemutatása és hatékonyságvizsgálatának eredményei. In: Demetrovics Zs., Urbán R., Kökönyei Gy. (szerk.): Iskolai egészségpszichológia. L'Harmattan,
Budapest, 2007, 136-166.
A sztereotípiák, az értékek és a vallás helye a társadalomban (2002-2005)
A kutatást vezetője: Tomcsányi Teodóra és Földvári Mónika
A kutatás további résztvevői: Asztalos Bernadett, Csáky-Pallavicini
Roger, Ittzés András, Szabó Tünde, Vári Andrea
A vizsgálat elindításakor két célunk volt: a mentálhigiénés képzés vallási tárgyú feszültségforrásainak feltérképezése és "az egyházak és az európai társadalmak" nemzetközi témakörhöz való csatlakozás. Az empirikus vizsgálathoz fókuszált interjúkat vettünk fel végzett mentálhigiénés szakemberekkel. Az interjúk témái a személyes élmények, a képzés "mikroklímája", a szűkebb környezetben és a társadalomban a vallással és a vallásossággal kapcsolatban tapasztalt problémák voltak, valamint az a kérdés, hogy megjelenik-e a képzésen a magukat hívőknek és nem hívőknek mondók konfliktusa. Célunk minél több információ gyűjtése volt a modellnek tekinthető konfliktusokról, melyeket a másság egy formája, a világnézeti különbség hív elő.
A vallásosság és az értékek társadalmi megjelenése átfogóbban, országos reprezentatív minták alapján is vizsgálható. Az Európai Értékrend Vizsgálat adatain alapult Földvári Mónika Budapesti Corvinus Egyetemen 2005-ben sikerrel megvédett szociológiai doktori disszertációja, melyben a vallásosság és az értékek magyar társadalom generációiban kimutatható összefüggését vizsgálta.
Publikációk:
Tomcsányi T., Csáky-Pallavicini R., Ittzés A., Vári A., Szabó T.: Untersuchungs-
und Lösungsmöglichkeiten für Konflikte um die Religiösität
am Kurs in Mentalhygiene der Semmelweis-Universität Budapest. Symposium
ost- und mitteleuropäischer Pastoraltheologen. Pécs, 2002.
Csáky-Pallavicini R., Ittzés A., Vári A., Szabó T., Tomcsányi T.: Kommunikations-störungen
um das Thema Religiosität und Lösungsmöglichkeiten in einigen
Bereichen der Erwachsenenbildung. Kongress
zur Kommunikativen Theologie. Innsbruck, 2003.
Csáky-Pallavicini R., Tomcsányi T.: Kommunikationsstörungen beim
Thema Religiosität und Lösungsmöglichkeiten in einigen Bereichen
der Erwachsenenbildung. In: Hilberath, Bernd Jocken-Kraml, Martina-Scharer,
Matthias (Hg.): Wahrheit in Beziehung. Der
dreieine Gott als Quelle und Orientierung menschlicher Kommunikation.
Grünewald, Mainz, 2003, 203-208.
Földvári M., Asztalos B., Csáky-Pallavicini R., Csáky-Pallavicini
Zs., Tomcsányi T.: Gesellschaftliche Prozesse und seelische Gesundheit.
Die mentalhygienische Bewegung in Ungarn. Diakonia
35 (2004) 3, 210-216.
Földvári M.: A vallásosság típusai a mai magyar társadalom generációiban.
Szociológiai Szemle (2004) 1, 20-33.
Földvári, M., Rosta, G.: Exploring types of religiosity. In: Miklós
Tomka (ed.): Sociology of Religion in Hungary
(work in progress). Pázmány Péter Catholic University, Budapest-Piliscsaba,
2004, 8-24.
Földvári, M.: Religiosity and values in Hungarian society. In:
Miklós Tomka (ed.): Sociology of Religion in
Hungary (work in progress). Pázmány Péter Catholic University,
Budapest-Piliscsaba, 2004, 25-42.
Csáky-Pallavicini, R., Asztalos, B., Földvári, M., Csáky-Pallavicini,
Zs., Tomcsányi, T., Ittzés, A.: Die gesellschaftliche und religiöse
Entwicklung in Ungarn nach 1945 im Spiegel der seelischen Gesundheit
der Bevölkerung. International Journal
of Practical Theology 9 (2005) 2, 217-235.
Kórházi lelkigondozói felmérés (2002-2008)
A kutatás vezetője: Csáky-Pallavicini Roger
A kutatás további résztvevői: Ittzés András, Mesterházy Andrea,
Sávai Margit, Szabó Tünde, Tomcsányi Teodóra, Tóth Olga, Vári Andrea
Felmérésünk általános célja a lelkigondozással kapcsolatos társadalmi ismeretek, illetve elvárások, igények felmérése volt. Vizsgálati terepünk a kórházak, ahol a kórházi betegek helyzetüknél fogva átgondoltabban és reálisabban fogalmazzák meg esetleges igényüket, és ahol ma már Magyarországon sem ismeretlen jelenség az intézményhez kötött lelkigondozói szolgálat. A vizsgálat annak a munkának a megkezdéseként is tekinthető, amely a lelkigondozással kapcsolatos előítéletek és sztereotípiák csökkentésére vagy megszüntetésére irányul.
Korábbi vizsgálatokra is támaszkodva azt mértük fel, hogy milyen a kórházi betegek beállítódása a lelkigondozással kapcsolatban. 3 kórházban mintegy 300 beteget kérdeztünk meg különböző szempontok szerint. A kutatási eredményeket összegeztük és továbbítottuk a kórházaknak, valamint a lelkigondozói továbbképzés irányítóinak. A kórházi lelkigondozói igényfelmérés folytatásaként a kórházban fekvő gyermekek hozzátartozóival is folytattuk az igényfelmérést.
Publikációk:
Csáky-Pallavicini R., Ittzés A., Szabó T., Vári A., Mesterházy A.,
Tomcsányi T.: A lelkigondozással kapcsolatos ismeretek és igények
vizsgálata kórházi betegek között. Embertárs 1 (2003) 1, 40-45.
Sávai M.: Lelkigondozás gyermekkórházban. Egy kérdőíves felmérés
szubjektív tapasztalatai. Embertárs 4 (2006) 1, 90-94.
Csáky-Pallavicini R., Ittzés A., Harmatta J., Egri L., Szabó T.,
Tomcsányi T.: Mentálhigiénés szemléletű emberszolgálat. A
lelkigondozás mint segítő hivatás. Pszichoterápia 17 (2008) 2, 90-99.
Kultúrák közötti nemzetközi összehasonlító kutatás
(2001-2004)
A kutatás magyarországi vezetője: Tomcsányi Teodóra
A kutatás további résztvevői: Csáky-Pallavicini Roger, Ittzés András,
Mesterházy Andrea, Szabó Tünde, valamint Jozef Corveleyn, Johnny
Fontaine és munkatársaik
A szégyen-bűntudat, illetve az érzelmek témakörében a korábbi együttműködés folytatásaként interkulturális kutatásban is részt vett intézetünk kutatócsoportja. Ennek koordinátora a Leuveni Katolikus Egyetem Mélylélektani Tanszéke volt, a kutatás helyszínei: Belgium, Ausztrália, Peru, Indonézia és Magyarország.
A kutatás keretében lekérdezett kérdőívek: LEGSS (szégyen-bűntudat), EFQ vagy LESS (érzelemgyakoriság), STAI (szorongás), STAXI (harag), BDI (Beck depresszió). A kérdőívek magyar változatát 349 nappali tagozatos magyarországi egyetemista és főiskolás töltötte ki 2002 elején. A kérdőíveket intézetünk munkatársai által felkészített kérdezőbiztosok juttatták el a válaszadókhoz.
Publikációk:
Estas, C., Fontaine, J. R. J., Ittzés, A., O'Connor, K., Tomcsányi,
T., Corveleyn, J.: Measuring emotional life in Australia, Belgium and
Hungary. Probing comparability. Cultures in
Interactions. Program & Book of Abstracts of Sixth European Regional
Congress of the International Association for Cross-Cultural Psychology.
Budapest, 2003, 102.
Fontaine, J. R. J., Luyten, P., De Boeck, P., Corveleyn, J., Fernandez,
M., Herrera, D., Ittzés, A., & Tomcsányi, T.: The impact of situation
and person variation on guilt and shame appraisals, subjective experiences
and action tendencies: A cross-cultural perspective. Paper
presented at the XVIIth Congress of the International Association for
Cross-Cultural Psychology. Xi'an, China, August 2-6, 2004.
Fontaine, J. R. J., Luyten, P., De Boeck, P., Corveleyn, J., Fernandez,
M., Herrera, D., Ittzés, A., Tomcsányi, T.: Untying the Gordian knot
of guilt and shame: The structure of guilt and shame reactions based
on situation and person variation in Belgium, Hungary, and Peru. Journal
of Cross-Cultural Psychology 37 (2006) 3, 273-292.
Fontaine, J. R. J., Luyten, P., De Boeck, P., Corveleyn, J., Fernandez,
M., Herrera, D., Ittzes, A., Tomcsanyi, T.: Untying the Gordian knot
of guilt and shame: The structure of guilt and shame reactions based
on situation and person variation in Belgium, Hungary, and Peru. 18th
International Congress of Cross-Cultural Psychology. Spetses,
Greece, July 11-15, 2006.
Autoritáskutatás (1999-2004)
A kutatás vezetője: Csáky-Pallavicini Roger, majd Ittzés András
A kutatás további résztvevői: Bucholczné Szombathy Mária, Mesterházy
Andrea, Szabó Tünde, Tomcsányi Teodóra, Török Gábor,
Vári Andrea
E több fázisban lefolytatott kutatás a függőségi viszony és az autoritás kérdései közötti összefüggéseket vizsgálta a szülők és a gyermekek autoritás-szemléletének összehasonlítása tükrében, a mentálhigiénés képzést kezdők és végzettek, valamint egyéb humán segítő foglalkozásúak, illetve önsegítők csoportjain.
Ezek a saját összeállítású kérdőívvel végzett vizsgálatok arra mutattak rá, hogy különböző hivatásúak és más-más célból szerveződött csoportok szignifikánsan különböznek egymástól tekintélyelvűségük mértékében. Ez a tény további kérdéseket vetett fel: a személyiségstruktúra játszik-e szerepet a hivatás megválasztásában, vagy a hivatás tanulása, gyakorlása változtatja meg az autoriter személyiséget? Részben e kérdések miatt terjesztettük ki a vizsgálatot főiskolás és egyetemista fiatalok viszonylag széles körére, szándékoltan a szakterületek változatosabb palettájával.
Publikációk:
Csáky-Pallavicini R., Tomcsányi T., Mesterházy A., Bucholczné Szombathy
M.: The Training Model in Mental Health Developed at the University
of Physical Education, Hungary. Monitoring the effects of dependencies
and authority to serve the evaluation of the training programme and
the development of society. In: Mészáros J. (ed.): Kalokagathia.
Budapest: Semmelweis University, Faculty for Physical Education and
Sport Sciences, 2000, 79-90.
Ittzés, A., Csáky-Pallavicini, R., Szabó, T., Török, G., Mesterházy,
A., Tomcsányi, T.: Untersuchung der autoritären Einstellung bei ungarischen
StudentInnen. Österreichische Zeitschrift
für Soziologie 29 (2004) 1, 75-92.
Csáky-Pallavicini R., Csáky-Pallavicini Zs., Asztalos B.: Vaterbilder
der Helfenden. Bild der helfenden Väter (Vaterbilder und Vaterschaftsmodelle
der Fachmänner in den Helfenden Berufen). Europäische
Väterkonferenz. Wien, 2005, 76-82.
Csáky-Pallavicini R., Ittzés A., Szabó T., Vári A., Mesterházy A., Tomcsányi
T.: Autoritás és hivatásválasztás. Az autoriter beállítódás vizsgálata
egyetemisták között. Iskolakultúra 15
(2005) 5, 44-53.
Csáky-Pallavicini R., Ittzés A., Szabó T., Vári A., Mesterházy A., Tomcsányi
T.: Autoritás és hivatás. Az autoriter beállítódás vizsgálata egyetemisták
között. In: Évkönyv, Wesley János Lelkészképző Főiskola, 2006. 9-24.
Érzelmek, szégyen-bűntudat vizsgálata (1998-2002)
A kutatás itthoni vezetője: Tomcsányi Teodóra
A kutatás további résztvevői: Bucholczné Szombathy Mária, Csáky-Pallavicini
Roger, Mesterházy Andrea, Muzsnai Márta, Tésenyi Tímea, Vári Andrea,
valamint Jozef Corveleyn
A vizsgálatok célja a szégyen és a bűntudat lelki jelenségeinek leírása és jobb megértése volt. A kutatást a Leuveni Katolikus Egyetemmel közösen indítottuk.
Az Én-tudatos érzelem mérésére alkalmas helyzetleírásos kérdőív a TOSCA (Test of Self-Conscious Affect), mely lehetőséget ad a szégyen és a bűntudat intraperszonális és interperszonális mérésére. A kérdőívet Corveleyn és munkatársai standardizálták Belgiumban. Intézetünk jogelődje, a Mentálhigiéné Tanszék végzős mentálhigiénés hallgatókkal vette fel a kérdőívet.
1999-ben e témában tartotta habilitációs előadását Tomcsányi Teodóra "A szégyen és bűntudat destruktív és proszociális hatásai, egészséges és megbetegítő szülőképek, istenképek, életmodellek" címmel.
Publikációk:
Tomcsányi Teodóra, Tésenyi Tímea, Vári Andrea: A vallás, a bűntudat
és a szégyen kapcsolata a lelki egészséggel. In: Tomcsányi T.: Amikor
gyönge, akkor erős. Tanulmányok a valláslélektan, a pasztorálpszichológia
és a lelkigondozás köréből. Budapest, 2002, 68-96.
Tomcsányi Teodóra, Tésenyi Tímea, Vári Andrea: A bűntudat és a
szégyen kapcsolata a pszichés tünetekkel. In: Tomcsányi T.: Amikor
gyönge, akkor erős. Tanulmányok a valláslélektan, a pasztorálpszichológia
és a lelkigondozás köréből. Budapest, 2002, 97-116.
Tomcsányi T.: Bűn, bűntudat, szégyen. A delegált bűntudat
valláslélektani és lelkigondozói megközelítése a családtörténetek
kapcsán. In: Horváth-Szabó K. (szerk.): Valláspszichológiai
tanulmányok. Pszichológiai Szemle Könyvtár 6. Akadémia Kiadó,
Budapest, 2003, 153-186.